2010. november 26., péntek

Téli Madáretetés

A tél embert és állatot egyaránt próbáló időszak. A nálunk maradó, illetve az északról hozzánk érkező énekesmadarak áttelelését mi is segíthetjük a kertünkben, vagy parkban kihelyezett madáretetővel.
A madáretetést a fagyok beálltával, november végén, december elején kell elkezdeni, és amíg tart a hideg idő (általában február végéig) folyamatosan kell végezni. Enyhébb időben kevesebbet adjunk, kemény hidegek idején emeljük a napi adagot. Nagyon fontos a folyamatos etetés, mert ha a madarak megszokták a segítséget, számítanak rá. Az olyan etető amely legnagyobb szükségben hagyja cserben vendégeit, jóval többet árt, mint használ, hiszen a nagyobb körzetből odaszokott madarak a nyújtott táplálék megszűnte után nem találnak elegendő természetes eleséget, és akár el is pusztulhatnak. A folyamatos etetés alól azonban van kivétel is. Aki csak hetente, kéthetente egy alkalommal etet az is segíti az egyébként is a környéken tanyázó madarakat. Az egyszeri eleség úgyis gyorsan elfogy, és nagyobb távolságról nem csábít oda madarakat. Ne etessünk romlott, penészes táplálékot, mert a madarak pusztulását okozhatja. A sózott, fűszeres eleség is árthat a madaraknak. A sütemény- és kenyérmorzsa vizesen megerjed, és bélhurutot okozhat, ezért jobb, ha ezt a fajta eleséget nem adjuk a madaraknak. Az etetőket rendszeresen tisztítani kell. Erős kefével el kell távolítani /hetenként, kéthetenként/ az ürüléket és az eleség maradványait. Enyhe időben vízzel is le lehet mosni az etetőt. Célszerű az etetőt fák bokrok környékére helyezni,hogy a madarak veszély esetén (pl.karvaly felbukkanása) menedéket találjanak. Néhány félénkebb faj csak a csendes,nyugodt helyen lévő etetőt látogatja ezért érdemes az udvar egy félreeső részén,vagy a kertben is etetni. A cinegék viszont hamar megszokják az embert akár az ablakpárkányon is etethetjük őket. 

Mivel etessünk?

A legfontosabb eleségek közé tartoznak az olajos magvak. A legszélesebb körben alkalmazott téli etetőanyag napraforgómag A kisebb szemű, fekete héjú napraforgót mérete és puhább héja miatt jobban kedvelik a madarak. Kihelyezhetjük etetőbe vagy földre szórhatjuk. Fogyasztják: nagy fakopáncs, közép fakopáncs, széncinege, kék cinege, barátcinege,csuszka, szajkó, házi veréb, mezei veréb, erdei pinty, fenyőpinty, zöldike,meggyvágó, tengelic, csíz. Emellett napraforgóhoz hasonlóan magas olajtartalmú,és egyben fehérjékben gazdag tökmagot,kukacos diót,mogyorót is szívesen fogyasztják. (: barátcinege, kék cinege,széncinege, nagy fakopáncs, közép fakopáncs, csuszka, szajkó, házi veréb,mezei veréb.) A cinegék kedvelt elesége a madárkalács és a cinegegolyó, ami tulajdonképpen olvasztott marhafaggyúba vagy zsírba gyúrt olajos magok, gabonaszemek elegye, és a hidegbe kihelyezve megfagyott állapotban csipegetnek belőle a madarak. Gabonafélét is kihelyezhetünk a pintyféléknek és sármányoknak (erdei pinty, fenyőpinty, zöldike, tengelic, citromsármány), mint például búzát, árpát és kukoricaocsút, bár ők inkább a földről szedegetik össze a magokat és szemeket, ezért érdemes egy pár marékkal az etető alá is szórni az eleségből. Adhatunk kölest, lenmagot, repcét, és magkeverékeket is. A faggyú és a szalonna klasszikus téli madáreledel. Fontos azonban, hogy ne legyen füstölt, és sóval vagy egyéb fűszerrel ízesítve. A magas sótartalomtól a madarak is megszomjaznak, és a téli fagyok idején nehezebben találnak ivóvizet.A legegyszerűbb, ha spárgával felakasztjuk egy ágra. Zsírt vagy faggyút ágak repedéseibe, nagyobb lyukakba is lehet tömködni. Fogyasztják: nagy fakopáncs, közép fakopáncs, vörösbegy, fekete rigó, széncinege, kék cinege, barátcinege, csuszka. Az almát, a körtét és a szőlőt a madarak is kedvelik. A lehullott gyümölcs, vagy éppen a kamrában rothadásnak induló, emberi fogyasztásra nem alkalmas gyümölcsök kitűnő "rigócsalogatók", melyek fontos táplálékai mind az itthon maradó fekete rigóknak, mind pedig az északról érkező rigófélék csapatainak/énekes rigó,szőlőrigó,fenyőrigó,léprigó/. Emellett a cinegék,és egy különleges északi madárvendég a csonttollú is szívesen fogyaszt gyümölcsöt. A vörösbegyek és rigók számára, érdemes kiszórni konyhai maradékot is(főtt krumpli,főtt rizs, főtt tojás, főtt tészta, sajt, túró,nyers és főtt zöldség stb.) a kert végébe vagy bokrok aljába, mert azt is örömmel fogadják Fontos, hogy csak romlatlan, fűszermentes ételt adjunk. 

További madarakkal kapcsolatos információk megtalálhatók a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján: www.mme.hu

Téli Álom

A sünfélék nálunk elterjedt faja, a keleti sün (Erinaceus concolor) leginkább fák gyökerei közti üregekben, kőhalmok, farakások között vagy házak közelében lévő komposztkupacokon építi ki vackát, ahol napközben meghúzódva alszik, hogy felkészüljön az aktív esti időszakra. A kicsinyektől való nyugalom és nyugodt alvás érdekében a szoptató nőstény sokszor külön fészket épít magának a közelben. Mivel a sünt ragadozók csak ritkán pusztítják (elsősorban az uhu) álmát legfeljebb az ember zavarja meg. 
Az évközbeni, nappali szunyókálásokhoz képest, a hideg és élelemszegény téli időszak beköszöntével a sün hosszabb alvási periódusra rendezkedik be. A sünön kívül téli álmot alvó fajunk többek között a nagy pele (Glis glis), a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius), a közönséges ürge (Citellus citellus)és több, a denevérek rendjébe tartozó faj, mint a közönséges denevér (Myotis myotis) vagy a hosszúfülű-denevér (Myotis bechsteini) is.
A téli álmot alvó állatok az őszi időszakban zsírpárnát növesztenek, és tavaszig gyakorlatilag ebből élnek. Amikor a meleg beköszöntével végleg kibújnak vackukból, lötyög rajtuk a bőr; hiszen a téli időszak alatt testtömegük felét is elveszíthetik. A nyugalmi fázisban az állatok testhőmérséklete 1-9 Celsius fok közé csökken (normális körülmények között 37-39 Celsius fok). Szívverésük a „normális” érték akár tizedére is lecsökkenhet; lélegzetvételük szintén megritkul.
A sün testhőmérséklete 5 Celsius fok alá süllyed; szívverése a percenkénti 180-ról nyolcra redukálódik; légzése 40-50-ről 3-4-re csökken percenként. A peleféléknél a szívverés száma a szokásos másodpercenkénti 30-ról 6-13-ra csökken, két lélegzetvétel között pedig akár 11 perc is eltelhet. A közönséges ürge testhőmérséklete pedig kevéssel fagypont fölé, két Celsius fokra süllyed. A legtöbb emlősfaj a téli álom alatt összegömbölyödik, hogy minél kisebb legyen a hőleadó felület.
A téli álom alatt nem folyamatos alvást kell elképzelnünk, hanem rövid, aktív időszakokkal megszakított többhetes nyugalmi állapotot. Mivel egy–egy ébrenléti időszak komoly energiaveszteséggel jár, az állatok igyekeznek minimálisra csökkenteni az aktív időszakok számát. Éppen ezért veszélyes, ha a téli álmot alvó állatokat zavarás éri, ugyanis a védekező mozgás, az új pihenőhely keresése tetemes energiát emészt fel. Így könnyen előfordulhat, hogy nem marad elég tartalék energiájuk az egész nyugalmi időszakra, vagyis nem élik meg a tavaszt.
Az állatok alvási ideje változó: míg a sünnél többnyire 3-4 hónap, a nagy pele 6-7 hónapot is átalszik.
A téli álom idejére több faj is (pl. denevérek, pelefélék) csoportokba verődnek, így tulajdonképpen egymást is melegítik, amire leginkább a fiatal egyedeknek van szükségük kemény telek esetén.

2010. november 21., vasárnap

Az ENSZ szerint lárvákat, rovarokat kellene ennünk?

Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában, főleg azokon a területeken, ahol ritkaságszámba megy a hús és a hal, számtalan ember számára hozzátartozik a mindennapi táplálkozáshoz a rovarok fogyasztása is.Thaiföldön például az emberek nyüveket, szöcskéket, csótányokat és egyéb rovarokat fogyasztanak rágcsálnivalóként, akár a sör mellé is. Mivel világszerte mintegy egymilliárd ember éhezik és pozitív hatásai is lennének az új táplálkozási kultúra elterjesztésének, a FAO kampányba kezdett, hogy népszerűsítse a mintegy ezer ehető, fehérjében gazdag rovar fogyasztását. A FAO elsősorban a régi tradíció felelevenítését próbálja népszerűsíteni, mondván: az emberek évezredek óta fogyasztanak rovarokat, manapság azonban a gasztronómia ezen ágát nevetségessé teszik, elavultnak és egészségtelennek nevezik. 
A szervezet már megalkotta az ázsiai-csendes-óceáni térség legfontosabb ehető rovarjainak ranglistáját, amelyen szerepel például óriás vízipoloska, ganajtúróbogár, hangya és méh. Ezeknek a rovaroknak egyik legnagyobb előnye, hogy elsősorban azokon a területeken gyűjtik vagy tenyésztik őket, ahol nem alkalmaznak növényvédőszereket. A rovarok emellett kevesebbet is esznek, mint a marhák, birkák vagy disznók, és jóval kisebb mértékben járulnak hozzá a üvegházhatás fokozódásához, sok esetben pedig szerves hulladékká alakulnak. A rovarok ökológiai lábnyoma is lényegesen kisebb, mint a hagyományos tenyészállatoké. A méhek, ganajtúróbogarak és hangyák pedig az ökológiai rendszereket is szolgálják például a pollenek terjesztésével, a szerves hulladék lebontásával és kártevők elpusztításával. Ahhoz azonban, hogy a nyugati embereknek is megjöjjön az étvágya a ropogós ízelt lábak fogyasztásához, még sok "feldolgozási technikát" kellene kidolgozni.

Persze, amikor mi európai emberek ilyeneket olvasunk csak legyintünk egyet, hiszen a mi térségünkben nincsennek milliós éhező tömegek. Viszont ha belegondolunk abba, hogy a népesség ilyen mértékű növekedése mellet 2050-re kb. 9 milliárd ember él majd a Földön, ráadásul a népességnövekedéssel párhuzamosan az egy főre eső húsfogyasztás is jelentős növekményt mutat, már érdemes elgondolkoznunk a lehetséges megoldásokon. A 20 évvel ezelőtti 20kg/fő/év értékről a húsfogyasztás jelenleg 50kg évente! Ha ez utóbbi tendencián nem tudunk változtatni 2050-re a húsfogyasztás elérheti a 80kg/fő/év értéket....ennyi húst, ennyi embernek, pedig már csak egy másik bolygón lehet előállítani!

2010. november 20., szombat

A Rafflesia

Földünk legnagyobb virágú növénye a Rafflesia arnoldii, amely januártól-márciusig virágzik DK-Ázsia dzsungeleiben. A növény akár 80 cm átmérőjűre és 10-11kg tömegűre is megnő. Érdekes, hogy a virágján kivűl semmilyen más látható szerve (se levele, sem pedig szára) nincs. Tulajdonképpen élősködő, amely egy lián (Tetrastigma) nedveit csapolja meg szívógyökereivel. A virágrügy kezdetben egy káposztára emlékeztet, majd kinyílva a képen látható módon felfedi az ivarleveleit. Ilyenkor a szaga rothadó tetetmre melékeztet. Nem véletlen, hogy a beporzását legyek végzik, melyeket ez a szag kifejezetten vonz. A növény ma már veszélyeztetett fajnak számít, élőhelye is zsugorodik ráadásul a helybeliek (filippínók) afrodiziákumnak gyűjtve rendszeresen csökkentik az állományát (a levágott virág helyén ugyanis soha nem nő újabb).

Melyik a legnagyobb rovar?

Goliathus regius

A biológia órákon gyakran elhangzik a fenti kérdés, és erre általában az a kész válaszom, hogy: a botsáska ill. a góliátbogár. A botsáskát szinte mindenki ismeri...de, hogy néz ki egy góliátbogár és mit érdemes róla tudni?? 
Méretük és tömegük alapján a legnagyobb rovarok a Szkarabeuszok családjának Goliathus (Góliátbogarak) nemébe tartoznak. A góliátbogarak  a trópusi Afrika erdeiben élnek és fák nedveivel, gyümölcsökkel táplálkoznak. A felnőtt hímek kb. 60-110 mm nagyságúak, a nőstények 5-8 centiméteresek. A lárvák tömege kb. 100g, a kifejlett példányok csak fele ilyen nehezek.
Képeket az alábbi linkeken találhatsz róluk: http://www.goliathus.com/en/gallery.php v. itt.

Persze vannak még "óriási" szitakötők, lepkék is, de az ő testük a végtagjaikhoz (szárny, lábak) képest kisebb méretű.

2010. november 19., péntek

Ne Vásárolj Semmit Nap!

A környezetvédő és más fogyasztáskritikus szervezetek, minden év novemberének utolsó péntekjén arra kívánják fölhívni a figyelmünket, hogy a fejlett országok által diktált túlfogyasztás számtalan káros környezeti és társadalmi következményel jár. A reklámok, a fősodrú média által közvetített ideálok, melyek már kiskorunk óta befolyásolják világképünket, arra ösztönöznek, hogy minél több, minél gyorsabban és minél drágábban kielégítendő szükségletünk legyen. Mindeközben elterelődik a figyelem arról, hogy a fogyasztói boldogságérzetet fenntartó termékek előállítása többnyire hosszú távon fenntarthatatlan mértékben igénybe veszi a környezetünket.
A mozgalom kanadából indult, a jeles nap mottója: "Ami elég, az elég!". Ha egyetértesz az elvvel, csatlakozz, és ezen a napon tényleg Ne vásárolj Semmit!


A Niche-elmélet


A mai biológia órán szóba került a niche-elmélet, amelyet ökológiai értelmében először Hutchinson amerikai hidrobiológus használt. A niche eredetileg francia szó, fülkét jelent.  A niche az ökológiai térnek az a része, amelyet a populáció jelenlétével kitölt. (valójában egy olyan n dimenziós hipertér, amelynek minden dimenzióját egy olyan környezeti faktor adja, amely a populáció előfordulását meghatározza. Minden egyes faktornak, dimenziónak van egy, a populációt limitáló alsó és egy felső értéke.
Beszélhetünk a niche méretéről is, ezt niche-szélességnek nevezzük. Egy populáció niche-szélessége akkor nagy, ha a niche dimenzióinak nagy terjedelmét foglalja el. Ezek a generalista fajok, míg a specialisták esetében a niche-szélesség kicsi.
A természetben a populációk nem önmagukban, hanem társulásokban fordulnak elő, ezért a rendelkezésre álló ökológiai tér egy részét “meg kell osztaniuk” más populációkkal. Meg kell tehát különböztetni a fundamentális és a realizált niche fogalmát. Fundamentális niche az az ökológiai tér, amelyet a populáció versenytársak, kompetítorok hiányában, míg a realizált niche az az ökológiai tér, amelyet a populáció valójában, azaz versenytársak jelenlétében elfoglal. A kompetíció mértékétől függően a fundamentális niche-ek átfedődhetnek. Az átfedés (overlap) zónában kompetitív kizárás léphet fel: ebben az esetben a két versengő populáció közül a jobb kompetíciós képességű kiszorítja a gyengébbet. A gyakorlatban a realizált niche-ek is átfedődhetnek. Ilyenkor nem kompetitív kizárásról van szó, hanem a két populáció együtt létezéséről, koegzisztenciájáról. Ez általában akkor következik be, ha a közös tényező bőségben van.

moisture: páratartalom
temperature : hőmérséklet