A bejegyzés címében feltett kérdésre nagyon röviden is lehetne válaszolni: elég komoly átverés. De nézzük meg, hogy ez valóban így van e, milyen adatok cáfolják az oxigénes víz hirdetett mindenhatóságát. A víz szobahőmérsékleten, a szokásos légköri nyomáson literenként nagyjából tíz milligramm oxigént tartalmaz, amit a levegőből vesz fel. Legalábbis elvileg, mert ezt az értéket minden szennyeződés csökkenti. Egy forrás kristálytiszta vizében még simán megvan a 10 mg, a Duna vizében már csak 6–8 mg-t mérhetünk. Ha nekiállunk direkt dúsítani az oxigént a vízben, ezt az értéket persze lehet növelni. Sima levegővel, mondjuk, egy akváriumpumpával mi magunk is felhúzhatjuk 10 mg-ig a víz oxigéntartalmát. Ha levegő helyett tiszta oxigént használunk, nagyjából negyven–ötven milligrammig lehet feltornászni a koncentrációt. Persze a víz a természetes állapotára törekszik, és lassan kidobja magából a felesleges oxigént.
Az oxigénes csodavizek azonban ennél jóval nagyobb oxigéntartalommal, esetenként 2000 mg körüli értékekkel hirdetik magukat. Fizikailag ez nem lehetetlen, egyszerűen növelni kell a nyomást, de ahhoz hogy a vízbe bele tudjuk préselni a reklámozott 2000 mg oxigént, szobahőmérsékleten kb. kétszáz atmoszféra nyomásra van szükség. Ami egészen abszurd, emellett egy hegesztéshez használt oxigénpalackban uralkodó százötven atmoszféra nyomás is eltörpül. De tegyük fel, hogy a szifon felpörög, és beleküldi a 2000 mg oxigént a vízbe. Ahogy a vizet kitöltjük egy pohárba, az oxigén alkalmazkodik a kétszázad részére csökkent nyomáshoz, és a térfogata hirtelen a kétszázszorosára nő, magyarul rettenetes buborékolás közepette pillanatok alatt távozik a vízből. Ezt nagyjából úgy kell elképzelni, ahogy a frissen kitöltött szódából kipezseg a szén-dioxid, csak éppen a sokszorosára gyorsítva – a szén-dioxid ugyanis kémiai reakcióba lép a vízzel, szénsav keletkezik, ennek először el kell bomlania, és csak utána jönnek létre a gázbuborékok. Az oxigén nem lép kémiai reakcióba a vízzel, csak fizikailag oldódik benne. Valamennyi oldott oxigén tehát mindenképpen lesz a vízben, amit megiszunk, így érdemes végigkövetni hogy mi történik vele. A levegőből az oxigént, a tüdőnk veszi fel. A tüdő, kicsit leegyszerűsítve úgy működik, hogy tele van léghólyagokkal, azokat apró hajszálerek hálózzák be sűrűn, és ezeknek az ereknek a nagyon vékony falán át kerül a véráramba a belélegzett levegőből az oxigén, amit a vörös vértestek felvesznek, aztán elszállítanak a test minden részébe. A léghólyagok összfelülete, amin az oxigénfelvétel történik, egy átlagembernél nagyjából 280 négyzetméter, akkora, mint egy teniszpálya. Könnyű belátni, hogy ez az óriási, oxigénfelvételre optimalizált mechanizmus egyetlen más testrészünkben sincs meg, a gyomor és az emésztőrendszer pedig, aminek a funkciója a táplálék felbontása és feldolgozása, különösen nem alkalmas az oxigén hatékony felvételére. Tulajdonképpen jól is járunk azzal, hogy a gyomrunk nem tud lélegezni, vagyis légnemű anyagokat a véráramba juttatni: kínos lenne, ha az ember szénsavas üdítő vagy ásványvíz fogyasztása után a szén-dioxid-mérgezés tüneteit produkálná. Ennek analógiájára, ha komolyan vesszük a reklámokban említett 2000 milligrammos adatot, az hat percre elegendő oxigén egy liter vízben, óriási nyomáson, aminek a szervezetbe jutása (már ha a gyomor képes lenne felvenni), valószínűleg a búvárok által rettegett oxigénmérgezéshez vezetne.
Forrás: index
