2010. december 2., csütörtök

Új létformát találtak a NASA biológusai

A kaliforniai Mono-tóban, egy korábban ismert baktérium új törzsét fedezték fel, ami ugyanúgy szénalapú, mint más földi élőlények, viszont a DNS-ének gerincében egy foszfor helyett arzén van. Ez is óriási jelentőségű felfedezés, de annyiban nem meglepő, hogy az arzén éppen a foszfor alatt van a periódusos rendszerben, szintén a nitrogéncsoportban. A különleges baktériumot több kutatóintézet munkatársai találták a NASA Asztrobiológiai Intézete és az amerikai Geológiai Szolgálat kaliforniai Menlo Parkban levő központjának vezetésével. A kutatók a nagyon sós és lúgos vízű, magas arzéntartalmú Mono-tó üledékéből vettek mintákat, ebből izolálták a Halomonadaceae baktériumcsalád GFAJ-1 jelű törzsét. A baktériumokat laboratóriumban tenyésztették úgy, hogy a tenyészetben a foszfátot fokozatosan arzenátra cserélték (a foszfornak és az arzénnak ezek a leggyakoribb megjelenési formái a természetben). A baktériumok át tudtak állni az új elemre, és a kutatók DNS-elemzéssel is megerősítették, hogy az arzén a GFAJ-1 DNS-ébe is beépült. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy a baktérium hogyan tud ilyen rugalmas lenni és azt sem, milyen kémiai mechanizmussal működnek az arzéntartalmú szerves molekulák. A baktérium a standard genetikai kódot használja, vagyis DNS-ében ugyanúgy bázishármasok, úgynevezett tripletek határoznak meg egy-egy aminosavat, mint a csillós egysejtűekben és az elefántban.Bár a foszfát- és az arzenátvegyületek hasonló tulajdonságúak, eddig nem gondolták, hogy a foszfor az arzénnal helyettesíthető a fenti folyamatokban, ugyanis az arzén és az arzenátvegyületek mérgezőek. A GFAJ-1 azonban alkalmazkodott az arzénos vízű tó zord körülményeihez. Ebben a baktériumban tehát arzénra cserélődik ki a foszfor a DNS-ben, ez elég ritka a Földön, mert nem elég stabil a kötés, de Steven Benner kémikus szerint a világűrben, nagyon alacsony hőmérsékleten általánosabb a jelenség. A Jupiter egyik holdján, a Titánon például előfordul a rendkívüli hidegben, ott az arzénvegyületek stabilabbak a foszfátvegyületeknél. A kutatók szerint nem elképzelhetetlen, hogy ott ilyen alapú az esetleges élet.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/GFAJ-1_(bacterium)